Bp. Reggae Fesztivál 2009

 


 

Beszámoló (forrás: www.dancehall.hu)

 

Egy hatalmas bulival lett gazdagabb az, aki jelen volt ezen a jeles eseményen most 29-én. Szavakkal talán nem is lehet leírni azt az érzést, amit az ember ott átélhetett.
Ahogy az ajánlóban már felsoroltam, az előtérben az Afro Soul Sound fogadta a beérkezőket. Nagyon oda tették magukat. Eddig is köztudott volt, hogy elég jó lemezeket rakosgatnak a lejátszókra, ezért kár, hogy nem hallhatjuk őket túl sokszor.

A következő állomás a kis terem volt. Itt kaphattunk egy kis ízelítőt a skaból a Malacka és a Tahó jóvoltából. A koncert után Krama és Matic adott okot a maradásra a kis teremben.
Sokan nem is tudtak választani a helyszínek között, így folyamatosan cserélődtek az arcok a termekben. A legnagyobb durranás kétségtelenül a nagy teremben zajló koncertsorozat volt, így természetesen ez vonzotta a legtöbb embert. Kezdésként, igen korán -a fellépők szép száma miatt- a Knotty Headz nyitott. A koncertek között, és után itt I. Ration ismertette meg az elég vegyes közönséget a roots reggae-vel, ami sajnos hazánkban érthetetlen módon nem olyan népszerű, mint a reggae többi ágazata. Második zenekarként a Riddim Colony következett, akik vendége az estére Henry P volt a távoli Szenegálból. A sorból ők se lógtak ki, hisz nagyszerű koncertet adtak, ami a közönség reakciójából is érzékelhető volt. A hangulat ezután sem lankadt, hisz az egyik legnépszerűbb zenekar következett, az Irie Maffia! Közkedvelt számaikat ők is leadták, az egyik ilyenhez még közreműködő is akadt, az Angliából érkező General Levy személyében. Mondhatom, ez is remekre sikeredett. A sorozat még itt nem ért véget, a Maffia után General Levy szólóban is fellépett, zenekar helyett a régi jamaikai soundsystem-es formával. A lejátszók mögött Dermot (Irie Maffia) állt. General Levy az original old skool jungle ritmusaival bolondította meg a résztvevőket. General Levy-nek maximális tisztelet, a hozzáállása példaérétkü, kifulladásig nyomta a blokkját. Aztán a nagyteremben maradók zenefelelőse a buli végeztéig ezután is I. Ration volt.

Aki kihagyta, az szomorkodhat, mert nagy buli volt, de bízhat benne, hogy a jövő évben is lesznek nagy bulik!